Sztori

/This is by true story/ - igaz történet alapján

A ‘80-as évek vége felé egy új kocsma alakult a dunabogdányi kultúrális élet Nyitóbulifellegvára szomszédságában. Az 1988-ban Jakab Lajos által alapított Forgó Söröző csakhamar a dunabogdányi munkásosztály és értelmiség szívébe lopta magát. Az ivó Bontásaz évek folyamán egy állandó, ámde megújuló törzsvendég seregre tett szert, de emellett a megfáradt utazónak is barátságos és biztonságos menedéket nyújtott. A rendszerváltás zavaros időszaka sem riasztotta el a lelkes vendégeket. 1995 november 1-én Szabó Imre került hatalomra és radikális reforomokat vezetett be. Lépést tartott a ‘90-es évek rohanó technikai fejlődésével. 1997-ben szövetkezett a Digital Thunderrel, mely állandó zenét biztosított az elkövetkezendő évekre. Az idő múlásával a söröző egyre nagyobb hírnévre tett szert a község határain kívül is. Generációk koptak ki, de biztos volt az állandó utánpótlás. Az első nagy katasztrófa 2002-ben következett be.Árviz a söriben Az országos árvíz ezt a kis helyet is megprópálta elragadni, de a lelkes és kitartó törzsvendégség küzdelme kisebb károkkal A Söriugyan, de sikeresen megmentette. 2004-ben egyre több világhíres zenekar léphetett a világot jelentő deszkákra, a közönség nagy örömére.Vendég volt többek közt a Rolling Stones, a Led Zeppelin, a YUP, a Hajtók és a Létfontosságú Szervek. 2006 februárjában a tulaj utasítására felújítások, és bővítések kezdödtek meg, egy szebb jövő érdekében... Azóta is telnek az évek, az igények változnak, szerencsére a vendégeink száma nem fogyatkozik, egyre nagyobb igény mutatkozik valami más iránt. KönytárKönyvek kellenek, hogy legyen mit olvasni! Nincs is jobb annál mint egy pohár sör mellett megtudni milyen változások mentek végbe. pl.: a sertés tenyésztésben negyven év alatt, vagy milyen Szibéria ma és holnap, vagy hogyan üvöltenek a sakálok. A könyvek eleinte nem foglaltak sok helyet, de az olvasótábor igényeit pár szék már nem elégítette ki, ezért a bővítés folytatódott, a lelkes segítőkkel karöltve elkészült a könyvtár, valamint egy hangulatos különterem. Új ötletek mindig akadnak ,már csak pár akadályt kell legyűrni, hogy ismét legyen miért nyitó bulit tartani.

 

     
     
         

Könyvtár bővítés - 2013

 

       
       
       
       
       
       
       
       
       
       
       
     

 

Ők a pult mögött

Gabi

GabiRitkán látod idegesnek vagy rosszkedvűnek, kivéve amikor szabadnapján a kertben tevékenykedne és esik, viszont akkor nem látod. Süteményeinek híre már a Dunakanyaron túl is elhíresült, karácsony vagy születésnap idején mindenkit hízókúrára fog. Ha egy mosolyra vágysz az italod mellé, akkor tőle rendelj, mindegy mikor zárt mikor nyitott, ez nem befolyásolja a hangulatát.

Gábor

GáborA 2007-es év nagy igazolása, igaz ehhez Frankfurtig kellett utazni, és kedvéért a Rolling Stones lenyomott egy koncertet, de megérte. Előző munkahelyén hasonló munkakörben dolgozott, sőt a söriben is lenyomott jó pár hónapot (nem csak vendégként) évekkel ezelőtt, így nem idegen számára a vendéglátás. Rémlik, mintha ezt tanulta volna valahol valamikor, vagy legalábbis látta hogy kell csinálni. Ő sem az a rosszkedvű típus, és bármikor képes elsütni egy jó poént.

 

_____________________________________________________________________________________

És még számos a mindennapi életben nélkülözhetetlen felvilágosítást és útbaigazítást tartalmaz az új képes folyóirat legújabb száma.

 

 

 

 

Főoldal© 2006 Forgó Söröző - Jogi nyilatkozat - designed by moyder